Becz György három évtizedet töltött az Illyésben

Írta: Borhegyi Éva

Becz György az Illyés Gyula Gimnázium tanára elsősorban azért szereti a munkáját, mert segítheti a kamaszkorból a felelősségteljes felnőtté válást. Miután 31 évet töltött az iskolában testnevelőként és három éve elérte a nyugdíjkorhatárt, most visszavonul. Ebből az alkalomból kérdezgettük őt a tanítványaival való kapcsolatáról.

Miért éppen most megy nyugdíjba?

Már három évvel ezelőtt elértem a nyugdíjkorhatárt, és ahhoz, hogy tovább taníthassak, a szabályzat szerint engedélyt kellett kérnem, ezért elküldtem a kérvényt az állami iskolafenntartónak, a KLIK-nek, de akkor és a következő évben is elfelejtettek válaszolni, harmadszor meg már nem próbálkoztam. Az utolsó osztály, aminek az osztályfőnöke voltam két éve leérettségizett, ezért számomra az utána következő időszak már a levezetés része volt. Jelenleg az Érdi Tankerület beleegyezését várom, mert a jövő tanévben óraadó tanárként, heti 10 órában azért még szeretnék tanítani, de ehhez is engedély kell.

Mit szeret leginkább ebben a hivatásban?

Azt, hogy segíthetem a kamaszból a felelősségteljes felnőtté válást, olyan közösségteremtő eszközökkel, amelyekről azt gondolom, hogy megragadja a fiatalok figyelmét, amelyek közel állnak hozzájuk. Elsősorban a sport segítségével, a házi bajnokságok különösen alkalmasak erre, hogy az osztályok a sajátjaikért, szívüket-lelküket beleadva hajtsanak, a többiek pedig szurkoljanak nekik. De ilyen az Illyés-napok rendezvénysorozata is, amikor adott témakörben kell az osztályoknak színielőadást csinálni, ételeket főzni, filmet készíteni.

A közösségi oldalán, ahol bejelentette, hogy nyugdíjba megy, rengeteg szívélyes hozzászólást olvastam. Egyik régi tanítványa említi, hogy ön sokat tett az iskolában a jó hangulat érdekében.

Alapvetően optimista, vidám természetű ember vagyok, és szeretem, ha mások is jól érzik magukat a környezetemben. Sokat viccelődöm – persze sohasem bántóan -, és megbecsülöm embertársaimat, így például a névnapos kolléganőimet mindig megköszöntöm egy szál rózsával. A névnapos tanítványokat pedig háromszoros, hangos „Éljen!” felkiáltással ünneplik meg a társaik.

Manapság nagyon ritka, hogy valaki három évtizeden keresztül dolgozik egy helyen. Mire emlékszik vissza a legszívesebben?

Elsősorban a kollégáim és diákjaim elismerése és szeretete a fontos, és nagyon kedveltem az iskolán kívüli programokat, mint például a vízitúrákat, és azt, hogy a tanári munka amilyen felelősségteljes hozzáállást kíván, annyira lélekemelő is. Különösen osztályfőnökként, ami speciális feladat. Az Illyésben hat osztályt vittem végig.

Mesélne azt iskolán kívüli eseményekről bővebben?

Már az első évben szerveztem vízitúrát, és egészen 2009-ig minden nyáron. A legtöbbet a Tiszán eveztünk, később a Bodrogon is. Volt, hogy 100 gyerekkel mentünk, nem látszott ki a víz a sok kenutól, ahol elhaladtunk. A túrákat igyekeztem bebiztosítani, volt, hogy orvos is volt velünk és teherautó kísért, ami segített a hatalmas mennyiségű élelmet útközben beszerezni, nem bíztam semmit a véletlenre. Kétszer fordult elő, hogy a több napig tartó esőzés kimosott bennünket, a Tisza megáradt és a hatóságok nem engedték, hogy tovább evezzünk. Egyetlenegy kurblis telefon volt az egész faluban, azon kellett megszervezni a haza utat. Szerencsére senki nem betegedett meg, és ebben a falunak is nagy szerepe volt, mert egy emberként siettek a segítségünkre forró teával, szállással. Telente sí táborokat szerveztünk, kezdetben Szlovákiába, később Ausztriába is. És az osztályaimmal is jártunk többnapos kirándulásokra, a kötelező egy helyett évente kétszer, 1989-ben például elmentünk Prágába és repülőgéppel jöttünk haza. Úgy gondolom, az ilyesfajta élményeknek nagy szerepe van a jellemformálásban.

Hogyan tudott ennyi kamaszt fegyelmezni ezeken a túrákon?

Mindenki tisztában volt azzal, hogy ha vét a szabályok ellen – amiket előzőleg írásba foglaltam és aláírattam a diákokkal -, annak következményei lesznek és haza küldöm. A legemlékezetesebb csínyt egy korábban végzett évfolyam ifjai követték el. Úgy beszéltük meg, hogy egy duhajabb este után ők reggel később indulnak utánunk, de estére utolérnek bennünket a következő táborhelyen. Csakhogy már ott vártak, mire mi a többiekkel odaértünk. Persze, próbálták elhitetni, hogy leelőztek, de hamar kiderült, hogy a Tiszán egy nagyobb kanyart szekéren szeltek át hajóstul, sátrastul. A nevelő szándékú büntetést bogrács-sikálásban, és a többiek hajóinak cipelésében állapítottam meg, és jellemző, hogy egy szó nélkül vállalták is, belátták, hogy ez a többiekkel szemben nem volt fair.

Mire a legbüszkébb az elmúlt harmincegy év történései közül?

Természetesen arra, hogy hat osztályt végigvittem, lelkiismeretesen ellátva az osztályfőnöki teendőket. Amikor kellett, mindig kiálltam az osztályomért. A gyerekek problémáival egyénenként, a szülőkkel közreműködve foglalkoztam, hogy az esetenként megbillent lelki egyensúlyukat helyreállítsuk. Nem pedagógiai tankönyvekre támaszkodva, hanem átérezve a gondjaikat igyekeztem segíteni. Ugyanakkor a lány kosárlabda csapatunk edzőjeként is büszke vagyok a sikereinkre, melyek közül a legnagyobb a Diákolimpián elért harmadik helyezés 2014-ben. E csapat tagjai közül is majdnem mindenki az iskolában kezdte ezt a sportágat, és mindig akadt néhány olyan lány, akikre fel lehetett építeni egy kosárlabda csapatot. Akkor voltunk a legeredményesebbek, amikor olyan kapitányunk, aki futni és aerobikozni is elvitte a többieket, hogy jobb legyen az erőnlétük.

Ebben a választási ciklusban tagja az önkormányzati képviselő-testületnek. Lehet, hogy nyugdíjasként több ideje lesz rá, mint eddig?

Valószínűleg igen, bár az elmúlt években a kollégáim megértésének és segítőkészségének köszönhetően az órarendemet a képviselői munkámhoz igazítottuk.

Elérhetőség

  • Kiadó: Budaörsi Napló Bt.
    2040 Budaörs, Napsugár utca 2.
  • Szerkesztőség:
    Budaörs, Szabadság út 137.
    +36 23 424 862
  • Impresszum

Partnereink

 

logo