A lopott orgona

Írta: ee - Winczheim Tibor

"Kérsz egy csokor orgonát? – kérdezte a fiú, miközben egy pici puszit cuppantott a lány nózijára. - Aha. Csak aztán vigyázz, nehogy a tulaj rosszkedvében esetleg belédvágja az ásóját!"  Vagy a nyakadba zúduljon az áprilisi hó?

Kinézel az ablakon vagy kidugod a kislábujjad az ajtón, és látod, érzed, hogy bár április második felében járunk, esik a hó. Ezért én itt és most nem erről szeretnék írni, hanem a virágokról és azon belül is az orgonáról. Illetve arról sem igazán, valójában Winczheim Tibor novelláját szeretném közreadni a fiú, a lány és az orgona hármasáról. Ez az írás ugyanis már tavaly novembere óta vár az elektronikus fiókomban, amikor még teljesen jogosan esett a hó és a szerzőjének azt ígértem, hogy amint kinyílik az első orgona, megjelentetem. A csatolt fotó (Rajna Tamás felvétele) tanúsítja, hogy kinyílt. De hogy mi lesz a virágokkal holnap vagy holnapután, amikor eláll a hóesés és visszatér a tavasz? Azt is megmutatjuk majd.

Addig azonban íme a szerelmes történet:

Kéz a kézben sétáltak fenn a hegyen. Időnként megálltak és hosszasan csókolóztak. Meleg, verőfényes májusi nap volt… A Farkasréti temető környékén jártak, ahol az ezernyi nyíló orgonabokor nehéz, édes illata szállt a levegőben…

- Kérsz egy csokor orgonát? – kérdezte a fiú, miközben egy pici puszit cuppantott a lány nózijára.

- Aha. Csak aztán vigyázz, nehogy a tulaj rosszkedvében esetleg beléd vágja az ásóját!

- Rizikó nélkül nincs győzelem! Különben is: virágot lopni nem bűn. Na, válassz, milyen színű legyen!?

- Talán abból a sötétlilából kérnék, úgy látom, dupla virágú, az, csodálatosan szép! De légy nagyon óvatos!

A fiú felpattant a kerítés terméskő lábazatára, bal kezével megkapaszkodott a kovácsoltvas kerítésbe, jobb kezével meg benyúlt az ágak közé. Amikor az elsőt letörte, akkorát roppant az ág, hogy maga is megijedt. „Hiába, régen nem esett már, az ágak ki vannak száradva, bármilyen finoman is próbálom hajlítani, törik, mint az üveg” – gondolta. Várt egy kicsit. A városi zajból itt semmi sem érződött, csönd és nyugalom terült szét az utcában. Csak a legyek, méhek, dongók és egyéb rovarok zúgása, döngicsélése hallatszott. Körülnézett: sehol senki… Egy újabb ágért nyúlt… Az akkora robajjal tört le, mintha egy fa hasadt volna ketté. Megállt benne az ütő… A kertből egy határozott, kemény férfihang szólt: - Van ott valaki?

A fiú a hatalmas lombkoronától nem láthatta a kérdezőt. A lány is a fiú mögé bújt, gondolták, ha nem válaszolnak, a tulaj túlteszi magát a reccsenésen…

- Azt kérdeztem, van-e ott valaki?! - ismétlődött meg a kérdés, de most már dühösebben. Aztán, választ sem várva nyílt a kapu. A tulaj, vöröslő fejjel, és élesre köszörült metszőollóval kezében, fenyegetően állt előttük: - Miért nem kér fiatalember? Azt mondja meg nekem, miért nem kér? Szóljon, annyit vágok magának, amennyit csak akar! De ne lopjon. Érti? Ne lop-jon!

- A fiatalember leugrott a lábazatról és illedelmesen mondta: - Köszönöm uram, de nem kérek egy szálat sem. Tudja, a tulaj tudtával, sőt, annak segítő közreműködésével nem lehet virágot lopni! Az úgy, nem romantikus. Tetszik érteni?

Azzal otthagyták a megrökönyödött férfit.

Kéz a kézben ballagtak le a hegyről, a lány kezében a kétágnyi orgonával. Időnként meg-megálltak és hosszasan csókolóztak. A lány meg minden további puszi előtt újra és újra elismételte:

- A tulaj segítségével nem lehet virágot lopni! Az úgy, nem romantikus…

Elérhetőség

  • Kiadó: Budaörsi Napló Bt.
    2040 Budaörs, Napsugár utca 2.
  • Szerkesztőség:
    Budaörs, Szabadság út 137.
    +36 23 424 862
  • Impresszum

Partnereink

 

logo